Általános jellemzők
Szigorú szabályok foglalták rendszerbe az ókori Egyiptom művészetét. Szimbolikus mondanivalójuk kifejezéseként az építészetben a matematikai ismereteiket használták fel, a képzőművészetekben meg a frontalitás és a legnagyobb felületek törvényét alkalmazták. Mindezeket rendkívül nagy tudatossággal, és odafigyeléssel alkalmazták. Az ikonográfiát is szigorú szabályok kötötték. A művészeknek meg kellett megtanulniuk a kötött szabályokat, és nem kívánták tőlük, hogy valami egyedit valami újat alkossanak. Ebből a merev felfogásból adódott, hogy 3000 év alatt szinte semmit sem változott művészetük. A témákat ugyan megváltoztathatták, de a megvalósítás módja, karaktere lényegét tekintve azonos maradt. Ennek alapján beszélhetünk ókori egyiptomi stílusról, annak ellenére, hogy a stílus sohasem volt egységes (pl. az Amarna-stílus).
Az egyiptomi művészetek felfogásának középpontjában a vallás volt, azonban a művészetnek elsősorban a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Elképzelésük szerint a sírkamrákba elhelyezett szobrok a másvilágon az elhunytat szolgálják. Így a legtöbb alkotás is leginkább sírokból került elő, úgymint például falfestmények a sírkamra falán, festmények a halott szarkofágján, a halottat a túlvilágon szolgáló szobrok és a halottnak odatett bútorok, edények, és a vele együtt eltemetett ékszerek.
Építészet
Az építészetben a leggyakrabban előforduló alapanyag a napon szárított tégla és a nád volt. A kőépítkezések rendszerint mészkő, homokkő, gránit tömbök felhasználásával történtek. Az aprólékosan faragott részek alabástromból, porfírból, vagy dioritból készültek. Ritkán, de előfordulhatott a padló fémmel történő beborítása is például a Templomokban. Az ókori egyiptomi építészet nyomait paloták, templomok, síremlékek és lakóházak képviselik. Az örökkévalóságnak emelt, legfőképpen vallási célzatú épületek esetében időtálló anyagból (gránit, márvány) dolgoztak. A lakóházak és paloták anyaga valószínüleg, vályog, fa és nád lehetett, melyek az idők során elpusztultak.
Az Óbirodalomban megjelent templom típus az évezredes fejlődést követően, az Újbirodalomban lett állandó. A felépítése a következő: pülón, dromosz, hüposztil csarnok, szentély a kultuszszoborral, papok kamrái. Nem csak ilyesfajta templomok, hanem barlangtemplomok és terasztemplomok is épültek. A templomok vagy halotti templomok voltak, vagy az istenséget szolgálták.
Míg az egyszerű emberek földbe vájt sírba, addig az uralkodók és előkelők kőépítményekbe (masztaba, piramis) temetkeztek. Az Újbirodalomban terjedt el a sziklasírba való temetkezés. A hatalmas, monumentális sírok körül általában sírvárosok (nekropoliszok) alakultak ki.
Képzőművészet
Az építészettel szoros kapcsolatot alkotott a képzőművészet. A képzőművészeti alkotásoknak legfőképpen a falfelületek, oszlopok, pillérek adtak helyet. Az ókori egyiptomi festészetet és domborműszobrászatot magába foglaló művészet elnevezése síkművészet, ugyanis mindkettőben érvényesültek ugyanazok a szabályok, ráadásul a domborműveket legtöbbször még festették is. A síkművészet elnevezés azért is helytálló, mert az egyiptomiak nem azt ábrázolták, amit láttak, hanem azt, amit tudtak. A teret síkokra bontották föl, az időt pedig nem ábrázolták. Külön érdekesség, hogy képzőművészetük elbeszélő jellegű, míg írásuk, aminek az elbeszélés a feladata, képszerű.
A festéket általában őrölt ásványokból, tojásból és koromból állították elő, amit vízzel hígítottak, és ecsettel vagy puha ronggyal vittek fel a dekorálandó felületre. Az írnokok íróvesszőt használtak, mely eszköz később más egyébb illusztrációk elkészítésének eszköze is lett.
Ruházkodás, viseletek
Az egyiptomi ruházkodásról, viseletekről és a textilművészet fejlettségéről csak képi források, a síkművészet emlékei állnak rendelkezésre. Az éghajlatnak megfelelően inkább lenge, szellős öltözéket hordtak. Nagyon kedvelték a legkülönbözőbb ékszereket és díszeket, melyek egy része egyben mágikus funkcióval is bírt, és így az ékszerművesség virágzásához vezetett.
Fémművesség
Habár a vasat csak az ókor legkésőbbi szakaszában ismerték meg, fémművességük igen fejlett volt. Tudtak készíteni fegyvereket, harci kocsikat, mindennapi használati tárgyakat, ékszereket. Az arany és az ezüst szerepe kiemelt jelentőséggel bírt főleg az ékszerkészítés körében. Az ékszereket (nyakékeket, karpereceket, függőket, gyűrűket) és amuletteket páratlanul gazdagon díszítették drága- és féldrágakövekkel. Tutanhamon sírjából ismerjük a legszebb tárgyakat.
Kerámia
Az agyagművesség már egészen az egyiptomi történelem kezdetétől fontos szerepet játszott. Az alapanyagban gazdag Nílus kiváló helyszínt biztosított. Ennek köszönhetően a kerámiáknak kiégetve különlegesen szép színe lett. Az Óbirodalomban ismerték meg a fazekaskorongot, így az áruk tartósabbak és szebbek lettek. A későbbiekben elsajátították a fajansztechnikát is. Az edényeket általában mindennapi célokra használták és csak egy egyszerű festéssel látták el őket. A kékfestés csak az Újbirodalomban jelent meg.
Üvegművesség
Az üvegművességet a Föníciaiak az egyiptomiaktól vették át, akik aztán tovább tökéletesítették a technikát.
Bútorművesség
A sírokban rendszerint gazdag bútorzatot találunk így ennek alapján az egyiptomi bútorművességről viszonylag széles kép alakítható ki: fekvőbútorok, ülőbútorok, ládák, társasjáték Tutanhamon sírjából (szenet). A bútorok egy része például összecsukható (pl. Tutanhamon tábori ágya) vagy könnyen szétszerelhető a szállításhoz (pl. Hotepheresz bútorai).
A bútorok illesztésére csapszegeket használtak. A felületeket simára csiszolták, élénk színekkel és figurális díszítéssel látták el (elefántcsont-, fajansz- és fémberakás). A bútorok elkészítéséhez asztalosnak és ötvösnek egyaránt össze kellett dolgozni. A párnázott bútorok pedig a kárpitosmesterség magas szintjére utalnak.