A piramis építészet nyomaira a világ különböző részein rábukkanhatunk. Vannak olyan régi piramisok, melyeket már bekebelezett az élővilág és a felületén megtelepedtek a növények és a fák, de tökéletes piramis alakja ma is jól kivehető. Sőt ha megbontjuk a rajta lévő talajt, akkor jól látszódnak a kövek melyekből ez a piramis készült. A piramis belsejében pedig járatok vannak, akárcsak az egyiptomi piramisok belsejében, de inkább bányajáratokra hasonlítanak alátámasztva, hogy ez a piramis bizony kb. 40 ezer éves.
A neve Nap Piramis és Boszniában található.
Találhatóak még piramisok a világ többi részein, mint például Kínában, Bolíviában vagy Mexikóban.
De a legjobb állapotban és a legnagyobb számban megmaradt piramisok Egyiptom területén találhatóak.Jelenleg a tudomány 118 darab egyiptomi piramist ismer.
Ezek nagy része Kairó környékén található.
A legismertebb és legtöbbet fotózott piramisok a gízai fennsíkon találhatók. Az itt található legnagyobb piramis a Kheopsz piramis. Melyet szoktak csak egyszerűen Nagy Piramisnak hívni.
Nagyon sok kérdés van az egyiptomi piramisokkal kapcsolatban, amikre nem igazán ismeri a tudomány a válaszokat.
Alapvetően 2 témára koncentrálódnak a kérdések.
Hogyan építették a piramisokat?
Erre a kérdésre elfogadható és bizonyítható válasz nem létezik a tudomány számára. Az biztos, hogy az ókori Egyiptom népe egészen másként értelmezte az anyag és energiai átjárhatóságát. Talán pont ezért nem igazából értjük az akkori társadalom működését. A piramisok építésével kapcsolatban, ma egyre inkább az a nézet kezd elterjedni, hogy a köveket valamilyen elfeledett technológia segítségével a helyszínen öntötték, így nem kellett sok tonnás köveket mozgatni, hanem „csak” a hozzájuk szükséges alapanyagot, mely nagyság rendekkel könnyebb.
Van egy másik nézet is elterjedőben, melynek a lényege, hogy valamiféleképpen a gravitációra tudtak hatni, így legyőzve a sok tonnás kövek mozgatásának a nehézségi erőt. Természetesen bármilyen elmélet mentén is haladunk, mindig újabb kérdések merülnek fel.
Talán könnyebb lenne megfejteni, hogyan építettek őket, ha tudnák a második kérdésre a választ.
Miért építették a piramisokat?
A piramisok építésének az okát is két nagyobb csoportra bonthatjuk.
- Temetkezési helynek, azaz síremléknek épültek.
- Valamiféle spirituális célzattal épültek, pl. időutazáshoz, térutazáshoz használták, más nézetek szerint valamiféle erőművek voltak.
Mindkét teória mellett szólnak érvek és ellenérvek is. Az is lehet, hogy mindkét teória igaz és nem zárják ki egymást.
De inkább haladjunk kronológiai sorrendben és nézzük meg, hogy honnan ered az egyiptomi piramis építészet, hiszen látni fogjuk, hogy az első piramis inkább a temetkezési helynek épült, azaz a síremlék elméletet látszik igazolni. Persze erre rögtön van cáfolat is, hiszen az egyiptológia mindössze 36 piramist ír le királyi sírhelyként.
A piramisok kialakulása
A temetkezéshez eleinte veremsírokat használtak, azaz egy gödörbe eltemették a halottakat, melyek esetében többféle testtartást is használtak, volt, hogy simán hanyatt fekve helyezték őket a sírba, de gyakori volt a magzatpóz használata is.
A veremsírok átalakultak aknasírokká, melynek a lényege, hogy nem temették vissza a kiásott földet, hanem a kiásott mély gödröt kibélelték valamivel, majd lezárásként egy hatalmas kőlapot használtak. Ez a sírtípus automatikusan alakult át halomsírrá, mivel a kiásott földkupacot visszahelyezték az aknasír tetejére, minél jelentősebb volt az elhunyt személy, annál nagyobb több földet hordtak rá a sírra.
A halomsírok tumulus sírokká fejlődtek, hiszen a földhalom szétoszlásának a megakadályozása érdekében különféle kövekkel rakták körbe a földhalmot.
Idővel különféle alakzatok alakultak ki. Már ekkoriban is fontos szerepet játszott az egyediség.
A következő mérföldkövet a masztabák építései jelentették. Eredetileg nem királyisírként készültek, hanem a nemesek használták. Elterjedése már az I. dinasztia idejében elindult. A masztaba szó jelentése pad, ami az építmény alakjára utal, melyek ugyan sokfélék voltak, de mindig téglalap alakúak. Az építéséhez téglát használtak, melyet később a masztabák földfelszín alatti részénél is alkalmaztak. A masztabák folyamatosan fejlődték, egyre nagyobbak lettek, egyre több helyiségből álltak, egyre több díszítést használtak benne. A falak díszítései sokszor a halottak életéről szóltak.
Egy ilyen masztabát fejlesztett tovább Imhotep, aki Dzsószer Fáraó főépítésze volt és született meg Egyiptom első piramisa a Dzsószer piramis vagy lépcsős piramis illetve Szakkarai piramis néven ismerhetjük. A piramisok elnevezésében vagy az építető Fáraó neve vagy a piramis alakja illetve annak az elhelyezkedése játszott szerepet.
De ki is volt Dzsószer illetve Imhotep?
Dzsószer a III. dinasztia utolsó Fáraója volt. Uralkodási ideje ie. 2668 – 2649 volt. Először Felső-Egyiptomban uralkodott, majd később áttette székhelyét Memphiszbe, ami az Óbirodalom fennállása alatt végig Egyiptom fővárosa volt.
Imhotep – nevének jelentése: „aki békében érkezik” – a világ első ismert építészének, tudósának és orvosának tartottak. Mindemellett költő, filozófus, ács, szobrász illetve legfőbb vázakészítő is volt. Egy igazi polihisztor. Már életében elérte a legmagasabb főpapi rangot, melyet a tudásának és műveltségének köszönhetett, nem pedig valamiféle – mai szóval élve – „lobbi tevékenységnek”.
Sírját ugyanúgy nem találták meg, mintahogyan Dzsószerét sem.
I. Dzsószer piramis (lépcsős piramis)
Elkészítésének ideje kb. ie. 2700.
Az Imhotep által tervezett és építetett Dzsószer piramis a szakkari nekropolisz leglátványosabb eleme volt és az még ma is.
Tudósok azt valószínűsítik, hogy a Dzsószer piramis már egy meglévő masztabából alakult ki, melynek építéséhez Imhotep nem téglát, hanem a sokkal tartósabb és nagyobb teherbírású követ használta. Bár a piramis Dzsószer nevét viseli, hiszen kétséget kizárólag ő fejeztette be az építkezést, melyet azonban valószínűleg Szanaht kezdett el építtetni.
Kezdetben egy 63*63 méteres alapterületű és 9 méter magas masztabából indult az építkezés, melyet (M1) néven szoktak emlegetni.
Következő lépésben 71*71 méteresre bővítették (M2), majd következő lépésként keleti irányba még 10 méterrel bővítették (M3).
A következő építési szakasz hozta a legnagyobb változást, ekkor ugyanis minden oldalát 3 méterrel megnövelték illetve három masztaba felépítményt húztak fel rá, melyek már nem a földre támaszkodtak, hanem az eredeti masztabára. Valószínűleg ebben a fázisban látták el különféle bejáratokkal, folyosókkal illetve azzal az aknával, melyet temetésre szántak.
Az így kialakult 4 lépcsős piramis az adott kor legmagasabb építménye volt, a maga kb. 40 méteres magasságával.
A következő részben az északi és a nyugati oldalt bővítették az arányok megtartása érdekében illetve további szinteket húztak rá.
Az utolsó fázisban jó minőségű mészkővel burkolták, így elérve a végső méretét, mely 125*115*61 méteres volt, az alaprajza pedig téglalapalakú.
A Dzsószer piramis Egyiptom talán leghosszabb alépítményével rendelkező piramisa. A folyosók és járatok együttes hossza majdnem eléri a 600 métert. Ezek a folyosók kötik össze a több száz földalatti helyiséget.
Sajnos az omlásveszély miatt ezek a járatok nem látogathatóak.
A piramis fontos része a halotti komplexumnak, mely az ókorban az egyik legjelentősebb volt. A területetet magas fallal vették körbe és számos ünnepséget tartottak itt. Ezen a fensíkon is több piramis épült a későbbiekben, mintahogyan a gízai fennsíkon is történt…
II. Dahsur, Sznofru tört piramisa
Sznofrú Dahsúri déli piramisa különleges formája miatt a törtfalú piramis vagy a kettős lejtésű piramis nevet kapta.
Ez az első olyan piramis, amiről teljesen biztosan tudjuk, hogy saját nevet kapott: Déli (fel) ragyogó. Ez a piramis a dahsúri piramismező első építménye, ahol Sznofru egy másik piramisa (vörös piramis), a Középbirodalom két piramisa (II. és III. Amenemhat), valamint két másik XII. dinasztia korabeli piramis áll.
Az építtető maga Sznofru fáraó volt, a IV. dinasztia első uralkodója. Tört falú piramisát valójában sosem használták temetkezésre, kultuszhelyként viszont később többször is funkcionált. Sznofru személyére vonatkozóan két vörös tintával írt feljegyzés is található a piramisban minden kétséget kizáróan a piramis építtetése az ő nevéhez fűződik. Ezen kívül itt is két sztélé került felállításra hasonló módon a mejdúmi piramis halotti kápolnájához, amelyből az egyik a kairói Egyiptomi Múzeumban ma is megtekinthető.
A piramis egyedülálló építészeti alkotás. Falai meredeken emelkednek, majd 45 méteres magasságban éles törés után egy jóval enyhébb emelkedéssel folytatódnak. Az eredeti emelkedési szöggel a piramis magassága 125 méter lett volna, így azonban pontosan 100 méteres lett. Ennek okait az egyiptológusok csak találgatják. Valószínű feltételezések szerint tekintettel arra, hogy a piramison több repedés is megfigyelhető, elképzelhető, hogy a repedések már az építéskor megjelenhettek, és a statikai bizonytalanságtól megijedve az építtetők menet közben módosították az emelkedés szögét. Más vélemények szerint a repedések később, talán egy földrengés alkalmával jelentek meg, és a tervmódosítás lehetséges oka a sietős befejezés volt.
A legvalószínűbb megoldás az lehet, hogy a mejdúmi piramis befejezése megelőzte a tört falú piramis felépítését, és nem sokkal ezután már le is dőltek a meredek burkolórétegek. Azonban az ásatások során eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy a mejdúmi piramis hirtelen gyorsasággal omlott volna le.
A piramis alépítménye három nagy helyiséget tartalmaz (felső kamra, középső kamra és az utóbbihoz csatlakozó előcsarnok), ahogy az a IV. dinasztia piramisainak legtöbbjében is van, de egyedülálló abban, hogy két elkülönülő struktúrát alkot. A hagyományos északi oldali bejáratról egy 74 méter hosszú, a mejdúmi piramishoz hasonló lejtős akna vezet egy álboltozatos előcsarnokba, ahonnan a – szintén a mejdúmi piramishoz hasonló felső elhelyezésű – kamrába létrán lehet feljutni.
A piramis felépítménye ma is az egyik legjobb állapotú az egyiptomi piramisok között, még burkolatának nagy része is stabilan tartja magát. A tört falú piramis felépítménye az építés technológiáját tekintve a lépcsős piramisokra hasonlít. A magra támaszkodó külső rétegek közel függőlegesen kerültek beépítésre. Az eredeti tervek alapján mégis az első piramis lett volna, amelyik sima falú négyzetes gúla alakú.
Egyedülálló jellegzetessége az óbirodalmi piramisok közül, hogy két bejárata van, egy a hagyományos északi oldalon, amely az alépítménybe vezet, egy pedig a nyugati oldalon, amely a felső sírkamrához vezet. A két járatot meredek folyosóval kötötték össze.
A dahsúri piramiskörzet részben még feltáratlan. A piramiskörzetet kerítésfal veszi körül. A fallal körülvett terület mellékpiramist is és a halotti kápolnát így a tartalmazza.
III. Dahsúr, Vörös piramis
A dahsúri Vörös piramis Sznofru egyiptomi uralkodó második piramisa, de valójában a harmadik volt, amelynek építésében részt vett. Sznofru egymaga képviseli a lépcsős piramisoktól a valódi piramisok felé vezető átmenet. A Vörös piramis Egyiptom első gúla alakú, teljesen kőből épített síremléke. Valódi feltárások Rainer Stadelmann nevéhez fűződnek, aki 1982-től több mint egy évtizeden át kutatta e piramist és környékét. Neki sikerült először rekonstruálni a halotti templom alaprajzát. Stadelmann a feliratos burkolatmaradványokat és a pyramidon darabjait is megtalálta.
A vörös piramis építtetője szintén Sznofru fáraó volt. Sznofru az egyik első olyan uralkodó volt az Óbirodalomban, akinek nagyszabású hadjáratairól és kiterjedt távolsági kereskedelméről is fennmaradtak adatok. Sznofru a saját korában óriási gazdagsággal és hatalommal rendelkezett, amely építkezéseiben is megmutatkozott.Az építészek korábban a mejdúmi piramis és a tört falú piramis építése során szerzett tapasztalataikat használták fel ennek a piramisnak építésekor. A piramis alap élhosszát 220 méteresre növelték, de magasság a falak kis dőlésszöge miatt alig 104 méteres. Ma is majdnem eléri a 100 métert. A mejdúmi piramis eredetileg lépcsősnek épült, azonban nagy magassága miatt az utólagos burkolat lecsúszott az oldalairól. A tört falú piramisnál befelé dőlő kőrétegekkel dolgoztak, de ez az építmény instabillá vált. A Vörös piramisban befelé dőlő vízszintes kőrétegeket alkalmaztak, ami kis oldal-dőlésszöggell együtt a stabillá tette az épületet. Az oldalak dőlése megegyezik a tört falú piramis felső részének dőlésével. A piramis folyosójának bejárata közel 30 méteres magasságban helyezkedik el az északi oldal közepén.
Ennél a piramisnál alépítményről tulajdonképpen nem lehet beszélni, a sziklaalapzatot nem bolygatták meg, föld alatti rész nincs, legalább is eddig nem került elő.
A sírkamrában emberi maradványokat találtak, amely egyes feltételezések szerint Sznofru teteme. Erre azonban bizonyíték nincs.
A piramiskörzet a halotti templom a keleti oldalához csatlakozva épült fel, de valószínűleg nem állt készen Sznofru halála idején. Ez az első ilyen épület, ahol emlékhely jellegű kápolna készült.
IV. A Kheopsz piramis
A gízai nagy piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis) az egyiptomi óbirodalmi uralkodó Hufu (Kr.e. 2551 – 2528) görögül Kheopsz fáraóról elnevezett piramis.
Kheopsz (Hufu) fáraó egyiptom uralkodója elhatározta, hogy elődei hagyományát követve csodálatos sírboltot épített magának. Apja, Snofru fáraó halálát követően, az ifjú Kheopsz azonnal utasítást adott a piramis építésére. Kívánsága az volt, hogy az ő síremléke az összes addigi piramisnál nagyobb és szebb legyen.
Keopsz piramisa a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága.Piramisának magassága 146,6 méter, mai szemmel mérve ez akkora, mint egy ötvenemeletes felhőkarcoló. Korábban azt hitték, hogy a keleti 3 kisebb piramis az építés közben módosuló terv 1:5 léptékű makettjei, azonban ezek a királynők sírjai. A piramis megközelítőleg kétmillió mészkőtömbből áll. Tekintettel arra, hogy a kész piramis súlya meghaladja a 6 400 000 tonnát, elengedhetetlen feltétel volt, hogy kemény sziklatalajt válasszanak alapzatnak, amely képes megtartani ezt a gigantikus építményt. A megfelelő helyszínre egy Gíza nevű falucskától két km-re találtak rá. Az építkezést gondos előkészületek előzték meg: először felrajzolták a piramis alaprajzát, majd vízmentesen záródó tégla- és vályogfallal vették körbe az egészet. A területet sakktáblaszerűen csatornákkal hálózták be.
Az előkészítő munka több éven át tartott. Ezekben a munkákban közel 4000 egyiptomi dolgozott, kőfaragók, építészek, művészek, és egyéb kézművesek dolgoztak a halhatatlan uralkodó dicsőségéért. Hérodotosz, a nagyhírű görög történetíró (Kr.e. 484-425) leírja, hogy a munkálatok megközelítőleg 20 évig tartottak, ami alatt a hatalmas síremléken nem kevesebb, mint 100.000 munkás dolgozott évente 3 hónapot, ami hatalmas szervezési munkát is jelentett.
A Keopsz piramis belsejében egy rejtélyes, szerteágazó folyosórendszer húzódik. Az építmény közepén megbúvó, 10,50 méter széles és 5,80 méter magas termet, a Fáraó Kamráját egy 47 méter hosszú folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni. A termet drága márványborítás fedi, ám a kövek felületét nem díszítik faragások. A Fáraó Kamrájának közepén egy hatalmas, nyitott márvány szarkofág áll, ez az uralkodó sírhelye. A fáraó halála után a nagy gonddal bebalzsamozott holttestét a piramis sírkamrájában helyezték el. Fáraó belső szerveit légmentesen záródó edényekbe, az ún. kanopuszokba tették, majd ezeket a szarkofág közelébe helyezték el. Ennek ellenére, tudósok egy része úgy véli, hogy Kheopsz fáraót sohasem temették el a híres, nagy piramisban. Ezt a feltételezésüket három egyszerű érvvel támasztják alá:
1. A halotti kamra dísztelensége, mely tökéletesen ellentmond az akkori szokásoknak.
2. Keopsz fáraó szarkofágja csak félig készült el, a teteje pedig teljesen hiányzik.
3. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a halotti teremből két szűk szellőzőcsatorna vezet a piramis felszínére. A halottaknak azonban nincs szükségük levegőre!
A tudósok ezen tények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Kheopsz fáraó sohasem nyugodott ezen a helyen.
A Keopsz Piramis belsejét 3500 éven keresztül senki sem háborgatta. A fosztogatókat és a sírrablókat valószínűleg a rettentő félelem tartotta vissza a fosztogatástól. Az egyiptomiak hite szerint szörnyűséges szellemek őrzik a sírhelyet, és a szellemek kíméletlenül megölnek mindenkit, aki csak háborgatni is meri a piramis békéjét!
Először Abd Allah al Ma’mun kalifa (Kr.e. 813 – 833), Harun al Rasid, a hatalmas muszlim uralkodó fia, hatolt be Kheopsz piramisába. Azonban csalódnia kellett, hiszen a kamra nem rejtett semmit, csupán a denevér ürülékek vastag szőnyegét. Innentől kezdve a sírrablók és a fosztogatók elkerülték a számukra érdektelenné vált, üres piramis. 1168-ban a keresztes lovagok elől menekülő muszlimok felgyújtották Kairó nagy részét, mert nem akarták, hogy a város az európaiak kezére kerüljön. A háború végeztével a visszatérő egyiptomiak szétverték a Kheopsz-piramis hófehér mészkőburkolatát, és ezekből építették újjá házaikat. A piramis gyönyörű záróköve, a pyramidon is az egyiptomi építkezés áldozatává vált.
Kheopsz síremléke napjainkban csupán 137,20 m magas, de amint olvashattuk, korábban a 144, 6 méteres magasságot is elérte. A pyramidon (zárókő) eltávolítása miatt a piramis teteje nem hegyes, hanem 10×10 egy méteres nagyságú, négyzet alakú terasz található a tetején. A XX. században a Gizai piramisok az egyik legkedveltebb kirándulóhellyé vált. A világ minden részéről érkeznek ide turisták, s ellátásuk sok szegény egyiptomi ember számára biztosít megélhetést. Gyakran elkísérik a vendégeket a Királyok Völgyébe és régi mintára készült emléktárgyakat próbálnak eladni nekik.
V. A Kefrén piramis
Hafré-piramis (más néven Kephrén-piramis) a gízai piramisok közül látszólag ez a legmagasabb, annak ellenére, hogy valójában alacsonyabb az épület, mint Keopsz fáraó piramisa. Ennek az az oka, hogy a plató magasabb pontján építették meg. Építtetője Hafré (kb. i. e. 2558–2532) az óbirodalmi IV. dinasztia uralkodója . Anyaga helyben fejtett mészkő, burkolata kiváló minőségű turai mészkő. A burkolat legalsó részén asszuáni rózsaszín gránitot alkalmaztak.
Kephrén piramisa 143.5 m magas, alig 3 m-el kisebb, mint a Kheopsz piramis. 2 részből áll, egy csarnok a papoknak, egy a közeli híveknek. Halotti temploma 112*50 m-es, hátsó álajtós fala érinti a szokásos piramist körülvevő falat. A két templom közötti kriptoportikusz 45 m szintkülönbséggel, 494 m hosszban, 4.5 m szélességben terül el. A folyosó felülvilágított, kívül gránit, belül domborművekkel díszített mészkő burkolatú.
A Kephrén piramis környezete több szempontból is egyedülálló a korabeli hasonló építmények között: a mellékpiramisa a déli oldalon található, és a völgytemploma mellett a maga nemében egyedülálló szobor, a Szfinx készült, előtte külön templommal, amely egyértelmű rokonságot mutat a piramiskörzet völgytemplomával. A völgytemplom nagyon jó állapotú, 45*45 m-es, gránitból készült. Két bejáratból keskeny folyosók vezettek a 16 gránitoszlopos oszlopcsarnokba. A szentély a király szobrával a templom közepén található, az oszlopcsarnok 23 kisebb királyszobrot tartalmazott, melyeket egyenként felülvilágítókkal világítottak meg. Egy királynői piramis kíséri. Kefren piramisának építéséhez Kheopsz kőszállító útjának meredélyét is felhasználták, az épülő völgytemplom tövében egy fekvő oroszlán hátára emlékeztető hatalmas mészkőtömböt találtak, ez lehetett Kheopsz egyik kőbányájának maradéka. A sziklából 57 m hosszú, 20 m széles állatalakot formáltak és “nemesz” fejdíszes királyfejjel látták el, megalkották az első Szfinxet. Másik különleges tulajdonsága, hogy az eredeti burkolat a piramis csúcsa alatt egy jelentős részen megmaradt. A völgytemplomban és a halotti templomban talált szobortöredékek az egyiptomi szobrászat kiemelkedő alkotásai, amelyek alapján Hafré uralkodását tekintik a királyi nagyplasztika fénykorának. Mellékpiramisának felépítménye gyakorlatilag teljesen elpusztult, alépítményéből, amelyből a funkciójára lehet következtetni, azonban fontos lelettel szolgált. A piramiskörzetben öt bárkaárok található, közülük is kettőnek a fedőkövei is a helyükön vannak. Létezik egy további gödör is a halotti templom északi oldalán, amelyről valószínűsíthető, hogy egy hatodik bárkagödröt akartak ott kialakítani, de a munka valamiért félbemaradt. A sziklából 57 m hosszú, 20 m széles állatalakot formáltak és “nemesz” fejdíszes királyfejjel látták el, megalkották az első Szfinxet.
A piramis és a hozzá tartozó épületek feltehetőleg már az Első átmeneti korban pusztulásnak indultak. A XIX. dinasztia idején már bizonyíthatóan megbontották a burkolatot. A piramisból kifejtett, első osztályú minőségű turai mészkő évezredeken át igen kedvelt építőanyag volt. Ennek ellenére a piramis napjainkban kifejezetten jó állapotúnak számít.
Feltárásának története nagymértékben hasonlít a Keopsz piramis feltárásáéhoz. Korábban már Giovanni Battista Caviglia is megpróbált bejáratot keresni a piramisba, azonban csak Giovanni Battista Belzoni járt sikerrel. A piramist a későbbiekben is sokan, többféle képpen vizsgálták, az első valóban átfogó jelentős felméréseket John Shae Perring végezte. 1853-ban Auguste Mariette bukkant a völgytemplomban ma is megtekinthető rejtekhelyre, ahonnan a Hafrét a Hórusz-sólyommal ábrázoló szobor is előkerült. Az 1990-es évek közepétől dr. Záhi Havássz és dr. Mark Lehner folytattak felméréseket és feltárásokat a piramiskörzeten és környékén. A munkálataik a III. évezredben is folytatódtak.
A piramiskörzet legjelentősebb leletei közé sorolható a Nagy Szfinx is, valamint a völgytemplom rejtekhelyén talált diorit királyszobor és más töredékek.
VI. A Mükerinosz piramis
A Menkauré Kr. e. 2532–2504. (ismertebb görögös nevén Mükerinosz) a IV. dinasztia utolsó előtti uralkodója volt, apját, Hafrét követte a trónon. Uralkodásának ideje elég lett volna egy nagyobb piramis építésére is, de végül ez nem következett be ezért a piramis szomszédainál kisebb méretét úgy értelmezik a szakértők, mint a királyi hatalom megingásának jelét, és az udvar gazdasági erejének hanyatlását. Hérodotosz görög történetíró közvetítésével ránk maradt szájhagyomány Menkauréról pozitívabb képet fest, mint Hufuról vagy Hafréról. Menkauréról számos, nagyszerű szobor maradt ránk. Ezek gyakran nagyon nehezen faragható kőből készültek, rendkívül finom, aprólékos munkával készítették őket. Azonban több szobrot a munka különböző fázisaiban félbehagytak, ami megerősíti azt a feltételezést, hogy Menkauré váratlan hirtelenséggel hunyt el. A hagyomány szerint Neithikret királynő (klasszikus nevén Nitókrisz) a VI. dinasztia utolsó uralkodója fejezte be a piramis építését és ide is temetkezett, azonban ezt az elméletet semmi sem igazolja.Mükerinosz piramis eredeti magassága 66 m volt, azonban ma már csak 65,5 m magas. Az alapjának élhossza 103,4 méter, az oldalak dőlésszöge 51° 20′ 25″. Öt kamrája van, melyek a piramis alapja alatt, két szinten elhelyezkedő, bonyolult rendszert alkotnak.
A piramist a legnagyobb kőtömbökből építették, a piramis alsó harmada hatalmas tömbökből álló asszuáni gránit teteje helyben fejtett turai mészkő. Gránit burkolata helyenként ma is látszik. A gránit burkolat jelentős része megmaradt azonban a mészkő burkolatot a századok során elhordták, Különlegessége, hogy néhány helyen a burkolat kövei nincsenek összecsiszolva, így felfedezhető a burkolás néhány titka. Kiderül a nyomokból például, hogy a burkolat összecsiszolásával és felhelyezésével felülről lefelé haladtak.
A piramis halotti templomából hiányzik az óbirodalmi piramisépítészetet végigkísérő egyik állandó épületrésze az öt szoborfülke. A templom rossz állapota miatt az sem zárható ki, hogy eredetileg megvoltak, csak rekonstruálni nem lehet. A templom területén maradtak a 6. dinasztiából származó tárgyi emlékek, amelyek azonban nem csak átépítés során kerülhettek oda.
Mükerinosz piramisát 1837-ben tárta fel Vyse és Perring. Ők egy palotahomlokzat díszítésű szarkofágot találtak a sírkamrában, amelyet Európába akartak szállítani, azonban Beatrice nevű hajó elsüllyedt a szarkofággal együtt egy viharban.
A piramistól délre 3 kisebb királynői piramis áll. A masztabaváros igen jelentős festmény, szobor és dombormű leleteiről. A piramisok hajlásszöge az idők során egyre meredekebb, Sznofru 430, Kheopsz 510, Kefren 520, a VI. dinasztia idején Szakkarában eléri a 650-ot is Teti és II.Pepi piramisainál. Az első átmeneti korban a VII. dinasztiától a piramisépítés szinte teljesen megszűnt, a XI.dinasztia idején a birodalom azonban újra egyesül, ami a Középbirodalom fáraóinak (i.e.2040-1640) ismét hatalmas lendületet ad az építéshez. Innentől a piramisok dél felé kezdenek terjedni, kisebb méretűek lesznek, sugár illetve keresztirányú mészkő falakkal és kitöltő téglából, homokból építik, melyet mészkővel burkolnak. A kívülről olcsóbb építést az igen drága kvarcit, alabástrom burkolatú sírkamrákkal ellensúlyozzák.
Az Újbirodalom idején az uralkodók a Királyok Völgyébe temetkeznek, csak a tehetős polgárok díszítik síremlékeiket 1-2 m-es piramis díszekkel.
VII. A medumi piramis
Az egyiptomi piramisok között különleges helyet foglal el ez a toronyszerű piramis. Első európai felfedezéséről még a Napóleoni expedíciót megelőző időkből (1793) értesülünk, ugyanis W.G. Brown a törmelékek elmozdításával kibontotta északkeleti sarkát, mely ekkor még őrizte teljesen ép gúla formáját.
A későbbi feltáráosok során kiderült, hogy építése hagymahéj szerűen egymásra helyezett falakkal történt. A kezdeti 7 lépcsős piramist először egy további lépcsővel bővítették, majd a lépcsőfokokat kitöltve szabályos gúlát alakítottak ki. Az építő személye nem teljesen egyértelmű. Annyi mindenesetre biztos, hogy Sznofru fáraó fejezte be. Építésének kezdete a 3. dinasztia utolsó uralkodójának, Huni fáraónak a nevéhez kötődhet.
Építészettörténeti szempontból is érdekes technikai újításokról tanúskodik a piramis. Az első két fázisban ugyanis a Dzsószer piramisnál bevezetett döntött falas technikával dolgoztak, ám a lépcsőnkénti dupla fal helyett itt szimpla falakkal, és a kezdetek óta meglevő 73-75o-os dőlésszöget követték a piramis oldalainak a kialakításánál. A külső rétegnél több újítást is bevezettek: a falazást vízszintesen végezték, és az oldalak dőlésszögét 51-52o közé módosították.
A változtatásokat három vízszintes mészkőlapokból kialakított alapzatra építették, mert a piramis kerületét jelentősen növelni kellett. A kutatások alapján azonban valószínűnek látszik, hogy a kőépítkezés közben felmerülő statikai és technika megoldások elősegítését vagy rögzítését szolgálták.
A piramis belsejében kezdetben még a felszínbe vájt járatokat és kamrákat készítettek, de ezek sora is bővült a felépítménybe tervezett kamrákkal. A piramis bejárata megközelítőleg 16 méter magasan található az északi oldalon, lejtése az alapkőzetben törés nélkül folytatódik, majd egy függőleges aknánál véget ér. Ezen keresztül lehet a sírkamrába leérni, azonban a sírkamrát üresen találták. Egykori használatra semmi sem utal, sőt befejezetlennek tűnik.
A piramist a korábbiakhoz hasonlóan szabályos, négyszögletes kerítőfal övezte, mely további épületeket is magában foglalt, az udvar talaját szárított agyag borította. Közvetlen a piramis keleti falához építették a halotti templomot nyitott mennyezettel. Teljesen ép állapota annak köszönhető, hogy a törmelékek teljesen beborították. Ennek ellenére az építtetőjéről egyetlen rajz, dombormű vagy véset sem található, ami befejezetlenségről tesz tanúbizonyságot. A későbbi hármas tagolás azonban már ekkor egyértelmű: folyosó, nyitott udvar és áldozati helyiség alkotja.
A körzet déli oldalán egy kis piramis emelkedik, melynek bejárata szintén az északi oldalon nyílik. Az épület feltehetően a Dzsószer kerületben épített déli sírhoz hasonló kultikus feladatot láthatott el.
A halotti kultuszban történt változást a kerítőfalon belül újonnan kialakított építészeti elemeken túl egy feljáró alkotja, mely a Nílus felé vezetett. A megközelítőleg 25 m hosszú magas falakkal védett három méter széles út végpontja ismeretlen, és a mocsaras terület nem teszi a feltárást lehetővé. A feljáróval majdnem párhuzamosan rámpa maradványai bukkantak – ezeken szállíthatták az építőanyagokat a piramisra.
VIII. A fajjumi (Hawara) piramis
Az utolsó nagy egyiptomi piramis Fájjúm központjától, Medinet-el-Fájjúmtól 8 km-re délkeletre helyezkedik el. Építtetője III. Amenemhat (i.e. 1860 – i.e. 1814) fáraó a XI. dinasztia uralkodója volt. A piramis igen bonyolult spirális szerkezetű járatrendszere a déli oldalról közelíthető meg. Minden valószínűség szerint a sírrablók ellen kellett így kialakítani, ám hiába hasztalannak bizonyult. A talaj szintje alatt lévő sírkamra kiépítése is figyelemre méltó: kvarcittömbök fedik, felettük tehermentesítő kamra van, amit sátortető-szerűen elhelyezett mészkő tömbök fednek le. Ezek felett egy 90 cm vastag nyerstégla boltív adja meg a stabilitást. A kamrában egy hatalmas, több mint 100 tonnás kvarcit szarkofág áll, mellette egy eddig ismeretlen, kisebb szarkofággal. A piramis műszaki megoldásai egészen hihetetlenek. A sírkamra egyetlen, 110 tonnás kemény homokkő vagy kvarcit tömbből van kifaragva, amelyre három, hatalmas gránittömbökből szerkesztett mennyezetet eresztettek rá. Ez az első olyan bizonyítható eset, amikor a homok kifolyatásával eresztettek le hatalmas súlyt a helyére. A rendszert különleges, visszacsapóra kialakított, billenő 20 tonnás gránittömbök is védik a jogtalan behatolóktól. A sírkamra a talajvíz miatt megközelíthetetlen, a kutatóknak nagy nehézségek árán sikerült bejutniuk azonban ott csak két szarkofágot és két kanopuszládát, a félig vízben álló szarkofágokban pedig csontokat és bandázs maradványokat találtak. Az előkamrában áldozati ételek és feliratos ajándékok voltak elhelyezve, többek között Neferuptah nevével. A rejtélyek számát növeli, hogy Neferuptah sírját 1956-ban újra megtalálták, de ezúttal Hawarától kicsit messzebb.
A piramis déli oldalán volt a halotti templom, a híres Labirintus, melynek két szintjén a Dzsószer Heb-Szed-udvarát idéző, kisebb palotákból álló bonyolult rendszer Hérodotosz görög történetíró szerint közel 3000 termet kötött össze. id. Plinius római író szerint az épület alsó szintjét Szobek krokodilusainak szentelték. A templomot a római kortól kezdve kőbányának használták. A közelmúltban kutatásokat végeztek ezen a területen, és a maradványokat visszatemették.
IX. Az Unisz piramis
Unisz fáraó (i.e 2375 – i. e. 2345) az egyiptomi Óbirodalom V. dinasztiájának kilencedik, utolsó fáraója volt.
Piramisa Szakkara középső részére, Dzsószer piramisa melletti déli oldalon helyezkedik el. A piramist II. Ramszesz fia, Haemuaszetherceg újíttatta fel a XIX. dinasztia idején, mindezekről a déli oldalon felirat tanúskodik. A halotti templom és a hozzá vezető feljáró falain éhínség-jelenetek is találhatók. A piramis környéke a szaiszi és a perzsa korban is kedvelt temetkezőhely volt.
A halotti templom alatti alagútrendszerben feltételezik a II. dinasztia első két fáraójának, Hotepszehemuinak és
Nebrének sírját is. A felvezető út Dzsószer épület komplexumának keleti falánál törik meg, itt a déli oldalánál találták meg a piramis hajóárkait. A felvezető út egy része napjainkban olyan fedett, mint eredetileg volt, azonban ez már rekonstrukció. A felvezető út alépítményében a Dzsószer-komplexumból származó, feliratos köveket találtak, ami arra enged következtetni, hogy a piramis már Unisz idejében is elhagyatott és romos volt.
A piramis helyben bányászott mészkőből készült. Napjainkban alig felismerhető hatalmas domb, déli oldalán a burkolat csak itt-ott maradt meg.
Unisz fáraó piramisában írták fel először a Piramisszövegek néven ismert mágikus és rituális halotti szöve¬geket, melyek az egyiptomi vallás legrégebbi írásos emlékei. A felirat egyes részei azonban kétségtelenül régebbi időre nyúlnak vissza. A rituális halotti szövegeket a VI. dinasztia egyes uralkodói és egyes királynék is felíratták a piramisaikba, az Óbirodalom bukása után pedig egyszerű közemberek is alkalmazhatták koporsóikon. Egyes részletei a Kapuk könyvébe is átkerültek. A piramisszövegek többféleképpen festik le az elhunyt fáraó túlvilági sorsát, a fáraó veszélyekkel teli utazását az ég felé. A legnagyobb problémát a túlvilágra történő átkelés okozza, vagy Thot veszi a szárnyára, vagy maga repül, mint a madár. Egyes változatok szerint a tömjén füstjén lebeg felfelé, néha sugarakon jut fel, vagy létrán éri el úti célját, ahol maga is istenné válik, bekerül az istenek társaságába. A különböző szövegek között igen nagy eltérések vannak, ismerünk olyan részleteket is, amelyekben a halott fáraónak dolgoznia kell a túlvilágon