Hórusz temploma Edfuban (ősi nevén Djebában) található, mely Asszuán és Luxor között helyezkedik el félúton, a Nílus nyugati oldalán. Ez a templom nemcsak nagysága, de különleges díszítése és állapota miatt kihagyhatatlan pontja a nílusi hajóutaknak. A templom falain található „információk” felbecsülhetetlen mennyiségű adattal látták el az egyiptológusokat.
A templom az egyik legjobb állapotban megmaradt ősi egyiptomi templom. Az állapot megőrzésében fontos szerepet játszott, hogy a templomot betemette a „föld” 12 méter vastagon. Az 1800 évek második felében fedezte fel egy francia kutatócsoport a templomot, melynek így kezdődött el a „kiszabadítása”.
A templomot a Ptolemaioszi időkben épült, egészen pontosan i.e. 237 – 57 közötti időszakban. Ezekben az időkben több környékbeli templom is épült, pl. Kom Ombo, Eszna, Dendera és a Philae városokban található templomok is. Ezt a templomot az újkori templomok közé soroljuk és a hosszú időn keresztül való építésnek ellenére is, egységes maradt a templom megjelenése.
Az edfui templomot Hórusznak szentelték. A templom egyik legfontosabb ünnepe volt Hórusz és Széth csatájára való emlékezés.
A templom, a karnaki után a második legnagyobb megmaradt ősi egyiptomi templom, mely az egyik legnagyobb pülonnal büszkélkedhet Egyiptomban 37 méter magas és 79 méter széles. A felületét harci jelenetek borítják. A templom egyébként 137 méter hosszú. A templom felépítése a hagyományos ókori egyiptomi templomok szerkezeti egységét követi.
A bejáratot azonban nem fáraó szobrok díszítik, hanem két nagy Hórusz szobor őrzi. Köztük elhaladva a jutunk az udvarba, melyet körbe monumentális oszlopok szegélyeznek. Tovább haladva jutunk a hüposztil csarnokba, majd különféle szentélyek, szobák, termek tagolják a templomot.
A templom tetején az ókorban különféle Nappal kapcsolatos ünnepségeket és szertartásokat tartottak, sajnos ma nem engedik fel a látogatókat a templom tetejére.